A Keresztapa

 

A leghíresebb maffiafilm kétségtelenül a Francis Ford Coppola rendezte Keresztapa, amely Mario Puzo azonos című regényéből készült. Mario Puzo szicíliai származású, de már Amerikában, közelebbről Manhattanben született író, aki jól ismerte a közeget, amelyről megmintázta történetét. A szicíliai származás is lényeges, hiszen a hírhedt olasz maffia is Szicíliában alakult ki és működik a mai napig. Puzo regénye, a The Godfather 1945 és 1955 között játszódik. Ez volt Puzo negyedik regénye, 1969-ben jelent meg és nagy népszerűségre tett szert. Világhírűvé azonban Francis Ford Coppola rendezésének köszönhetően vált. A keresztapa film kirobbanó sikerének köszönhető a történet folytatása is.

Az olasz származású, de amerikai író olasz származású amerikaiakról írta regényét, amelyet egy szintén olasz származású amerikai, Francis Ford Coppola álmodott filmvászonra. Olasz származású amerikai a film egyik főszereplője, Al Pacino is, és egy olasz, Nino Rota volt a film zeneszerzője, a máig közismert szomorú slágerek szerzője. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy A Keresztapa annyira hiteles filmremek lett, amelyet a mai napig egyetlen film sem tudott túlszárnyalni az amerikai olasz maffia témájában. Sem Martin Scorsese (Nagymenők, Casino), sem Brian De Palma (Aki legyőzte Al Caponét) kétségtelenül remek filmjei nem hagytak olyan maradandó nyomot a nézőkben, mint A Keresztapa.

A film története 1945-ben, a második világháború után kezdődik, New York-ban, a szicíliai származású maffiafőnök, don Corleone (Marlon Barando) házában, a lánya, Connie esküvőjén. A hosszúra nyúlt első részben sorra jönnek az ismerős családok, rokonok, szomszédok és teljesedik ki az esküvői, olaszos hangulat, miközben don Corleone-t egy elsötétített dolgozószobában látogatják meg azok, akik valamiféle segítséget várnak tőle, a közösség nagyhatalmú és nagy tekintélyű urától. Megérkezik az esküvőre don Corleone legkisebb fia, Michael (Al Pacino) is, aki eddig katonaként volt távol a családtól és nem vett részt a maffiával kapcsolatos ügyekben. Apja szeretné, ha ez így is maradna, és bár Michael tud a család illegális tevékenységéről, elfogadja apja akaratát. Apja ellen azonban merényletet követnek el, és Michael nem teheti meg, hogy tétlenül szemlélje apja elveszejtését, akaratlanul is, de belekeveredik a család zűrös ügyeibe. Onnantól kezdve viszont hihetetlen gyorsasággal veszi kézbe a dolgok irányítását. Higgadtan és tudatosan építi föl tervét, amelyben leszámol az ellenséges családokkal és bosszút áll ellenségein.

A film szenzációs sikere elsősorban a rendező, Francis Ford Coppola érdeme, akinek ez volt az első igazán sikeres filmje, mely rögtön világhírűvé is tette. A film képi világát Gordon Willis operatőr munkája tette egyedivé, aki fakó színekkel, erős árnyékokkal tette borús, sötét és emlékezetes hangulatúvá a filmet. A Keresztapa különleges atmoszférájának megteremtésében fontos szerepet játszott a zeneszerző, Nino Rota is, aki olyan slágereket komponált a filmhez, amit a mai napig gyakran hallhatunk akár a rádióban, akár esküvőkön, vagy utcazenészek által előadva. A film azonban nem lehetett volna tökéletes tökéletes színészek nélkül. A két főszereplő, az öreg maffiavezért játszó, tapasztalt színészóriás Marlon Brando és az ekkor még kevésbé ismert, de mára szintén világhírűvé vált Al Pacino olyan parádés alakítással kápráztatták el a közönséget, amelyre azóta is ritkán van példa. A film mellékszereplői is kifogástalanul alakítottak és tovább emelték A Keresztapa értékét.

A Keresztapa nem csak a nézők körében aratott hatalmas sikert, hanem a filmes szakmát is lenyűgözte. A tizenegy Oscar-ra jelölt film 1972-ben megkapta a legjobb filmnek járó Oscar-díjat, és Oscar-díjat vehetett át a film rendezője, Coppola, valamint a forgatókönyv és a regény írója, Mario Puzo is. A legjobb férfiszínésznek járó Oscar-t is A Keresztapa főszereplője, Marlon Brando nyerte, azonban ő visszautasította a díjat, ezzel fejezte ki tiltakozását az amerikai indián őslakosok elnyomásával szemben. Nem is ment el az Oscar díjátadóra, hanem egy hagyományos öltözetben megjelenő indián nőt küldött el maga helyett. Tette sokak számára maradt emlékezetes. Mint sokan visszaidézték, Marlon Brando akkoriban a fiatal színészeknek valóban olyan volt, mint egy nagy tekintélyű, nagy tudású, titokzatos keresztapa. Al Pacino, a film másik főszereplője egyszer így nyilatkozott róla: Büszkén állítom, hogy halálom napjáig őt utánzom.

A 6 millió dollárból forgatott film hatalmas kasszasiker lett, mára közel 250 millió dolláros bevételt produkált. A film egyébként a maffiózók körében is népszerű lett, elismerően beszélnek róla és szinte bibliájuknak tartják, mert olyan viselkedést és olyan értékeket mutat, amiket ők is magukénak vallanak. Ilyen a család mindenek feletti fontossága, az adott szó szentsége vagy az, hogy az árulóknak nem szabad megkegyelmezni, és hogy bosszút kell állni a sérelmekért. Sok találgatás látott napvilágot a film vetítése után azt illetően, hogy vajon melyik szereplőt kiről mintázták. Az alvilág ismeretlenségébe rejtőző maffiózókat persze nem igazáén sikerült azonosítani, viszont a filmben feltűnő énekest, Johnny Fontane-t sokan Frank Sinatra-val azonosították.

Érdekes, visszatérő motívuma a filmnek a narancs, amely mediterrán, az olaszoknak kedves gyümölcs. Először akkor kap fontos szerepet, amikor don Corleone ellen merényletet követnek el, aki éppen narancsot vásárol. Másodszor pedig akkor, amikor az unokájával játszik és szívinfarktust kap.

Az 1972-es Keresztapát már két évvel később követte a folytatás, a jól bevált készítőgárdával, majd jóval később, 1990-ben a kevésbé sikeres harmadik rész.

 

Amerika kapitány: Polgárháború

 

 Az utóbbi években soha nem látott népszerűségnek örvend a Marvel szuperhősös univerzuma, így miután évtizedeken át szinte csak a képregényekből élt ez a világ, addig mostanra egy olyan erős filmes franchise is kialakult köré, ami igazán tiszteletre méltó. Pláne annak fényében, hogy egyre-másra érkeznek a jobbnál jobb adaptációk, ezáltal a Thortól kezdve, a Vasemberen át az Amerika kapitány filmekig bezárólag mind-mind nagyszerű címek érkeztek. Habár akadnak azért gyengébb eresztések is – az Ultron kora azért jobban is sikerülhetett volna –, de most itt a legújabb Amerika kapitány film, ami végre ismét bemutatja, hogy milyen minőséggel lehet megvalósítani egy jó Marveles adaptációt. A tél katonája ugyanis a maga idejében egy kiváló bemutatkozás volt a kérdéses szuperhős részéről, és most a folytatást ugyanaz a csapat készítette el, aminek köszönhetően szemernyi kétségünk se legyen afelől, hogy itt is minőséget kapunk majd. Azzal kapcsolatban azonban kételkedhetünk, hogy ezúttal valóban egy Amerika kapitány filmet kapunk-e, vagy a mű jobban rászolgálna a Bosszúállók címre, hiszen kvázi ugyanaz a szereplőbrigád játszott már az elődben, és most is. A helyzet nagyjából változatlan, ezáltal újra itt lesz mindenki, aki számít, de legalább a történet egy olyan szegletét dolgozza fel a Marvel univerzumnak, ami egy kicsivel már sokkal jobban Amerika kapitányra koncentrál, mint korábban.

A Polgárháború ugyanis a kérdéses képregényes világ nagy szétválását, egyik legnagyobb konfliktusát takarja, aminek során Amerika kapitány és Vasember között még tovább húzódik az ellentét, ezáltal az egész szuperhősvilág két részre szakad: vannak a regisztrációt elfogadó hősök, valamint azok, akik soha nem veszik le az álcájukat, és nem fedik fel, hogy kik is valójában. A sztori természetesen ennél is tovább konkretizál, ezáltal a Chris Evans által játszott Steve Rogers és csapata továbbra is azért küzd, hogy a Hydra veszélyes terrorsejtjeit felszámolja, de a rosszfiúk felkutatása során sajnos egyre több ártatlan áldozat is születik. Ennek az incidensnek, és a korábbi hasonló problémáknak köszönhetően a Bosszúállók megítélése egyre problémásabbá válik, egyre nagyobb a rájuk nehezedő politikai nyomás – hiszen mégis kiket számoltassanak el az elkövetett tettekért –, így a kormány kitalálja, hogy a szuperhősöket regisztrálni kell. Ezzel csak egy probléma van: a hősök között nincs egyetértés ebben a kategóriában! Amerika kapitány ugyanis például nem szeretné, ha bárki is leleplezné a személyazonosságát, a Robert Downey Jr. által alakított Tony Stark, avagy Vasember azonban feltétlenül fontosnak tartja a regisztrálást, így a hősök két csapatra oszlanak. A helyzetet ráadásul még tovább rontja, hogy Steve még mindig nagyon kötődik egykori barátjához, Bucky Barnes-hoz (Sebastian Stan), akit a Hydra agymosásának köszönhetően mindenki csak a Tél katonájaként ismer, és akit a legtöbben természetesen halottan látnának. Természetesen továbbra is rengetegen vannak, akik a regisztrációt aljas célokra is fel akarják használni.

 

A Marvel jól ismert szuperhősei tehát két nagy, egymástól jól elkülöníthető seregre bontódnak szét, ami számtalan olyan új szereplő megjelenését is magával hozta, akik korábban még szinte soha és sehol nem kaphattak szerepet, így igazán impozáns lett a lista. Itt lesz például Amerika kapitány oldalán Sólyomszem, Hangya, a Tél katonája, valamint Skarlát boszorkány, míg Vasemberrel Fekete Özvegy, Vízió, Hadigép, Pókember és Fekete Párduc is. Bár a karaktereket kissé eltúlozták a készítők, összességében azért kijelenthető, hogy ez a tumultus valamiért mégsem megy a sztori minőségének rovására, ami elsődlegesen annak köszönhető, hogy többségüket talán már ismerhetjük korábbról, de ha nem is láttunk más egyéb Amerika kapitány filmet, akkor sem kell aggódnunk, hiszen a legtöbb hős jelleme kellőképpen kifejtésre kerül. Ami érdekesség az Amerika kapitány: Polgárháború kapcsán, hogy a legtöbb szuperhősös filmmel ellentétben alapvetően nem túl humoros a hangvétele, sokkal inkább egy komolyabb, fajsúlyosabb hangulat lengi körül az egész művet, amely összességében messze nem áll jól a végeredménynek. Sőt mi több, a Marvel univerzum sajátosságai mellett a filmen számtalan aktuális világi probléma és téma is előtérbe kerül, ezáltal a világbiztonság, a kölcsönösség vagy éppen a társadalmi felelősség kérdésköre. Ehhez a morális narratívához természetesen maximálisan illeszkedik a két órát is meghaladó játékidő.

 

Persze nem kell azért megijedni, az Amerika kapitány: Polgárháború messze nem csak súlyos és sötét párbeszédekből tevődik össze, hanem a Marvel filmektől megszokott elragadó látványvilágról sem kell lemondanunk. Elég csak rögtön az első pillanatokra gondolni, amivel alaposan belecsaphatunk abba a bizonyos lecsóba, amivel igazán magasra helyezték a mércét az alkotók, hiszen egy ilyen felütéssel indítani egy filmet – nagy merészség volt. A film többi akciójelenete egyébiránt hasonlóan pergős, dinamikus és látványos is egyben, és bár nyilvánvalóan a koherencia is jellemző rájuk, ez azért ebben az esetben nem olyan komoly probléma, mint amilyennek tűnik. Ami azonban még inkább kiemeli a tömegből a filmet, az nem más, mint az, hogy korábban még soha nem láthattunk ennyi Marvel szuperhőst ténylegesen egymásnak esni a filmvásznon, ami egy sajátos hangulattal látja el a végeredményt. Az új Amerika kapitány mozifilm tehát összességében maximálisan azt garantálja számunkra, amit korábban elvárhattunk tőle, noha tény és való, hogy makulátlan élvezetéhez azért nem árt, ha ismerjük az egyes szereplők előéletét – legalább felületesen. Mély bemutatókra itt ugyanis nem lesz idő, és az utalások is ezt indokolják, így újoncként nem nagyon érdemes beülni a filmre, de ez sem meglepő a korábbi Marvel filmek ismeretében.

 

Interjú a vámpírral

 

Az egyik leghatásosabb, legkomolyabb vámpírfilm, mely nem az ijesztő, inkább a vonzó megjelenésű vámpírt viszi mozivászonra, az Interjú a vámpírral. A film mondhatjuk, hogy régi darab, de ma is megállja a helyét és az IMAX élményhez szokott fiataloknak sem okoz csalódást.

A film egy könyv adaptáció, egészen pontosan Ann Rice azonos című könyvéből (Interview with the Vampire). A könyv1976-ban készült el, míg a film 1994-es.

A halhatatlanság mindig is érdekes téma volt, minden kor minden kultúrája foglalkozott vele, a vallások és tudomány sem tud elmenni mellette. Az egyik legérdekesebb és legtöbbek számára izgalmas megnyilvánulása a halhatatlan létnek, az örök tivornyázásnak a vámpír. A vámpír nem öregszik, roppant nehéz a végleges halálba küldeni, szuperképességei vannak, és ami a fő, hatalma van a többi ember fölött.

Az Interjú a vámpírral Neil Jordan rendezésében készült el. Neil Jordan (1950. február 25., Rosses Point, Írország - ) brit rendező, forgatókönyvíró, producer, akinek számos remek filmet köszönhetünk. A teljesség igénye nélkül íme egy figyelemre méltó lista :

• Angyal (1982)

• Farkasok társasága (1984)

• Mona Lisa (1986)

• A csoda (1991)

• Michael Colins (1996)

• A jó rabló (2002)

• Reggeli a Plútón (2005)

• A másik én (2007)

• Ondine( 2009)

• Borgiák (2011)

Jordan számos neves díjat zsebelt be filmjeivel, melyek közül az egyik legismertebb avyg talán a legismertebb az Interjú a vámpírral.

A film főszerepeiben Brad Pitt, Tom Cruise, Kirsten Dunst és Antonio Banderas láthatók, aki valószínűleg rengeteg embert vonzottak a mozikba. A parádés színészgárda nem okoz csalódást, kiválóan alakítják a különböző személyiségű vámpírokat. A film főszereplői azelőtt és azóta is számos kasszasiker filmben kaptak főszerepet.

A film alaptörténete az, hogy egy a kiváló sztoriért bármire hajlandó újságírónak elmeséli élete történetét egy kétszáz éves férfi, aki fiatal testbe zárva alig bírja már az öröklét és magány terhét. A film komoly dráma, hiszen nem csupán öldöklés és a mára már megszokott vámpírszerelem éleződik ki benne, sőt, mindez kevés szerepet kap. A hangsúly a magányon van, azon, hogy az örök élet ajándék-e vagy egy idő után büntetés? A vámpír először nem akar minden részletet elárulni, de végül az újságírónak az egész történetét elmesélni attól kezdve, hogyan változott át, miként barátkozott meg új lényével, szerzett társat, szerelmet és miként veszített el mindent. A film látványos képekkel dolgozik, érdemes olyan eszközön nézni, mely valós képi élményt tud biztosítani.

Az 1700-as évek végén járunk. Louis (Brad Pitt) 24 éves korában elveszítette feleségét és születendő gyerekét. A halálba próbált menekülni, de egy félreeső helyen találkozik Lestettal (Tom Cruise), aki vámpír és valószínűleg saját magányának gyógyítása céljából felajánlja Louisnak az örök életet. Nem csak amolyan baráti szívességből, hanem előbb megmarja, kiszívja a vérét, majd felteszi neki a kérdést: Meghal így itt és most vagy pedig iszik az ő véréből és örök életet nyer vele? Louis végül az életet választja, de nem tudja ekkor még, milyen kínszenvedés és mennyi szörnyűség vár rá. Kínok között változik át teste vámpírtestté, érzékei felerősödnek. Döbbenten veszi észre, hogy vérre szomjazik. Lestat megmutatja neki, hogyan él egy vámpír. Louist ezt egy darabig szórakoztatja, bár kétségei az elejétől kezdve vannak. Egy idő után azonban konfliktus alakul ki kettejük között, Louis nem akar többé emberre támadni, inkább apró rágcsálókon él, ezzel viszont kivívja Lestet megvetését, haragját. A vámpírok között az a szokás, hogy két vámpír társa egymásnak, főleg abban az esetben, ha egyikül változtatta át a másikat. E viszont megromlik a két férfi között, melyben nagy szerepe van a később hozzájuk társuló kislánynak, Claudiának (Kirten Dunst). Claudia egy haldokló, elárult, szegény kislány, akin Louis csak úgy segíthet, hogy őt is vámpírrá teszi. Hárman élnek, gyilkolna, tivornyáznak szerte a világban, de Claudia és Louis egyre kevésbé viselik el Lestat önkényességét, így ellene fordulnak. Még a legszörnyűbb bűnt is elkövetik, amire csak vámpír vetemedhet, megpróbálják meggyilkolni Lestatot, aki valamilyen formájukban mesterüknek tekinthető. A gyilkosságról úgy vélik sikerült, ezért gyorsan elköltöznek, elmenekülnek a helyszínről. Csatlakoznak egy vámpír társasághoz, akik szívesen fogadják őket, ám amint kiderül, hogy mit tettek, meg akarják büntetni őket. Louis megmenekül, de Claudia végérvényesen meghal.

Lestat nem halt meg, életét annak szentelte, hogy megtalálja Louist. Az interjú alatt már tudja, hol találja, de az újságírónak sejtése sincs, ki vagy mi leselkedik rájuk. A film története némileg eltér a könyvtől, például a végkifejlet is teljesen más, de ez nem rendezői hiba. Ann Rich maga írta saját könyvéből a film forgatókönyvét, szem előtt tartva azt, hogy egy filmen mi mutat jól, hogyan lehet könnyebben, hatékonyan filmre vinni a történetet és megfelelő lezárást biztosítani hozzá.

A 110 perces angol film 60 millió dolláros költségvetésből készült el, de több, mint 22.600.000 dollárt hozott a konyhára. Amerikában 1994. november 11-én mutatták be. Számos díjat kapott és mind a mai napig előkelő helyen szerepel az online filmnézési listákon.

 

Oldal: Hogyan működik a HuPont.hu weboldalszerkesztő és honlap?
Movies Night - © 2008 - 2024 - moviesnight.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat